2025.03.01-én a Püspök Vác Rendezvényközpontban tartottuk bálunkat, melynek fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspökatya volt. Az impozáns helyszín megadta a bál eleganciáját, amit igyekeztünk emelni még az asztaldíszítéssel és a programunkkal. A báli műsort a kolping ifjúság adta, egy népdalfeldolgozást és egy popdalra saját koreográfiát adtak elő! Bemutattuk egy ppt keretében a Kolping családunk tavalyi évét is. A báli programot kibővítettük autósszimulátorral, amivel versenyezni lehetett három kategóriában. Szerveztünk süteményversenyt is, melyre mindenféle finomsággal lehetett nevezni, természetesen a három legjobb sütemény díjazásban részesült! Gyerektombolát is szerveztünk, a felnőttek tomboláján meg igen nagy értékű ajándékokat lehetett nyerni, úgy, mint Bosznia-Hercegovinai utat a TDM utazási iroda jóvoltából, Tabletet a Satféta Ház Kft. felajánlásából, és a Magyar Kolping Szövetség két nagyon értékes díjjal járult hozzá a bálunkhoz, egy Wellness hétvégével az alsóp...
Már régóta gondolkodtunk, hogy gyerektábort kéne csinálni! Jó programokkal, szívvel lélekkel teli tábort. Kicsit későn döntöttük el, május elején, így gyorsan kellett dolgoznunk, hogy a június harmadik hetére meghirdetett tábort megfelelően elő tudjuk készíteni. A terveink megvalósultak, a vártnál jobban. Kis létszámú táborra készültünk, mert a Kolping ház befogadóképessége limitált, de két nap alatt sikerült a maximum létszámot elérnünk (30 fő). A jó Isten a kezében tartott minket , mivel rengeteg segítséget kaptunk, úgy, hogy nem is kértünk! A tábor csak civil segítséggel valósult meg, nem azért, mert nem adott volna a szövetség vagy a katolikus egyház, hanem mert annyira későn döntöttük el, hogy időnk sem volt kérnünk. A tábor alatt a Kolping ház gyerekzsivajjal telt meg. Kacagással, énekléssel, tánccal, sok sok játékkal, festékkel, illattal és imával. Hálát adunk, hogy vannak fiataljaink, akik segítettek a tábor lebonyolításában, vállalták a csoportvezetői teendőket, hálát adu...
Utibeszámoló 35 fős csapatunk május 26-án elindult Csíksomlyóra. Balázs András atya jött velünk. Az idegenvezetőnk Miskolczi Endre a Nyugatinál csatlakozott hozzánk. Déva előtt egy durr-defektet kaptunk. Ami egy csodás élménnyé alakult át. Az autóbusszal pont az autópálya azon szakaszán voltunk, ahol két sávos útlezárás volt és nyugodtan le tudtunk szállni a buszról, nem volt veszélyes. Sofőrjeink, gyorsan, csendben kicserélték a pótkerékre, miközben mi atya vezezésêvel imádkoztunk rózsafűzért. A gyerekek is mondtak egy-egy üdvözlégyet meg, aki akart becsatlakozott a tizedhez. Egy nagy körben állva imádkoztunk. Majd ima után Gitta vezetésével cserkészjátékot játszottunk (felnőttek, gyerekek egyaránt). Mindenki tudta, hogy fentről érkezett segítség, hogy semmi bajunk nem lett. Dévára érve felmásztunk a várhoz és elénk tárult a csodálatos kilátás. A romániai települések pont úgy néztek ki, mint ahogy vártuk, az elrománosodott részeken. Viszont, ahol a magyarság aránya n...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése